A mediációról

A mediáció egy biztonságos környezetben pártatlan szakember által vezetett beszélgetés. 

A résztvevő felek mindegyike lehetőséget kap arra, hogy háborítatlanul megfogalmazza a konkrét helyzettel kapcsolatos érzéseit, kérdéseit.

 

Az előre megbeszélt és közösen elfogadott keretek között egy olyan egyezség születhet, amely mindegyik résztvevő számára elégedettséget kínál.

A mediáció célja nem az egyik fél győzelme, hanem egy olyan konszenzus kialakítása, ahol mindenki nyertesnek érezheti magát.

Miért válaszd a mediációt?

 mert a
  • a döntéseket a saját életükre vonatkozóan a felek hozzák meg
  • a megállapodás részleteit a felek állapítják meg
  • a felek közötti párbeszéd a jövőbeli együttműködés alapjait teremti meg
  • mindkét fél számára előnyös megállapodás születik, és/vagy
  • a vita előnyös lezárására kerül sor.
 
Amikor a felek úgy érzik, hogy külső segítség nélkül reménytelen a köztük lévő kommunikáció helyreállítása, vagy már szóba sem állnak egymással, de mindketten azt gondolják, hogy fontos lenne együtt megoldást találni és szeretnék az életükkel kapcsolatos döntéseket maguk meghozni, akkor a mediáció jó választás lehet. 
Amennyiben a cél a másik fél tönkretétele, vagy a mindenáron való bosszú, akkor a mediáció nem alkalmas ezeknek a céloknak az elérésére.
 

Mit csinálok én mint mediátor?

A vitában álló felek között
  •     közvetítek
  •     irányítom  és kézben tartom   a folyamatot
  •     pártatlan vagyok
  •     segítem a párbeszédet
  •     segítek az elakadásoknál, 
  •     biztonságos légkört teremtek
  •     írásba foglalom a  megállapodást
  •     követem a felek közötti megegyezés sorsát

 

A mediátor az a szakember aki alternatív vitarendezési módszerrel segíti hozzá ügyfeleit egy békés, gyors és szabad döntéseknek teret adó együttműködés megteremtéséhez.

Mediátorként miben tudok mást nyújtani mint a hasonló határterületeken dolgozó szakemberek?